ANGHI CSABA
NYÚLTENYÉSZTÉS
című könyvéből
A MAGYAR VADAS ÉS VASDERES NYÚL
A második világháború előtti időkben sok belga óriást hoztak hazánkba. Ezek megnyúlt testű, rossz vágósúlyú, laza prémű, gyenge nevelő- és életképességű, igényes, kényes jószágok voltak. Ezenkívül kevés fiat (átlag 4 db) neveltek. De hatalmas testükkel és elég gyors fejlődésükkel megtévesztették a tenyésztéstechnikailag járatlan nyúlszaporítókat, amihez még az is hozzájárult, hogy egészen kis tenyészetekben, kényeztető bánásmód mellett semmi különösebb bajuk nem történt, azt a hitet keltve, hogy szilárd szervezetű, életerős fajtáról van szó.
A nyúlszaporítók nagy pénzösszegeket fizettek az ilyen példányokért, és még ma is hihetetlenül elterjedt e fajta, szerencsére már csak inkább színe, a vadas szín, mint a testalkata. Aki azonban ért a tenyészállatokhoz, azonnal észreveszi, hogy ugyanazon szín két fő, és egész sorozat átmeneti típust takar. Vannak ui. keskeny, izomszegény hátú, nagyfülű, kisebb-nagyobb testű vadas nyulak, és vannak zömök, telt gerincű, feszes kötésű, széles és mély mellkasú ugyanilyen színű példányok. A tájékozatlan tenyésztő mindkét típust "belga óriás" névvel illeti. Megtévesztéséhez még az is hozzájárul, hogy mindkét típusban találni nagy- és középtestű példányokat. A megnyúlt vadszínű azonban viszonylag kevés húst ad még akkor is, ha nagytestű, de mindenképpen gyenge a szőrminősége és rossz nevelő. Viszont a zömök típusú még akkor is jobb tenyésztési eredményeket, vágósúlyt és prémminőséget képvisel, ha történetesen nagytestű.
A tenyésztési biológiában jártas tenyésztő könnyen beláthatja, hogy itt két határtípus között a tervszerűtlen átkeresztezések folytán egész sorozat különféle testalkatú vadszínű nyúlról van szó, amelynek egyes példányait kétségtelenül lehet belga óriásnak nevezni, de a többség ma már korántsem az, nemcsak külemében, de értékmérő tulajdonságaiban sem.
Hogy a vadszínű belga nyulak ilyen maradandó nyomot hagytak országunk nyúlállományában, annak előnye is van. Évek folyamán átkeresztezték az ország jelentős számú parlagi, fajtátlan vagy fajtatiszta állományát, és véletlenül itt-ott olyan jóalkatú állatok is születtek ebből a tervszerűtlen keresztezésből, amelyek felkeltették a szakember figyelmét. A különféle mértékű keresztezésből vadas és vasderes ivadékok is születtek és azokat, amelyek széles és mély törzsükkel, jó vágósúlyukkal, megfelelő tenyésztulajdonságaikkal és gyakran kitűnő prémjükkel alkalmasak arra, hogy gazdasági fajtaként felkaroljuk, ki is kell emelni ebből a változatos vadszínű állományból.
E keresztezési termékek közül azokat, amelyek kitűnnek jó húsformájukkal és prémminőségükkel, ha vadszínűek, magyar vadasnak, ha vasderesek, magyar vasderesnek nevezzük, hiszen e fajták itt, nálunk alakultak ki, gazdasági típust képviselnek, szőrméjük megfelel a nemesítő iparnak, vágósúlyuk alapján pedig megérdemlik, hogy húshasznukat is figyelembe vegyük. Különös figyelmet érdemelnek a vasderesek, amelyekben a jövő egyik legkiválóbb gazdasági nyúlfajtáját látjuk. Ezzel kapcsolatban azonban azt is tudnunk kell, hogy nincs olyan vasderes nyúlpár, amelynek ivadékai között vadszínű, fekete vagy sárgavad elő-elő ne fordulna. A vasderes kevert öröklődésű fajta (tudományos névvel: heterozigóta), nyilván azért jelentkezik nála sok kiváló tulajdonság. A heterózishatás ugyanis azt jelenti, hogy a kedvező tulajdonságok nagyobb mértékben halmozódhatnak fel az ivadékokban, mint amilyen mértékben fellelhetők voltak a szülőkben. Ez azonban senkit ne riasszon vissza a vasderes-tenyésztéstől, mert ha széles, mélytörzsű, zömök, de amellett 3,5-4-4,5 kg-os példányai vannak, akkor ideális testalkatú nyúl birtokosának mondhatja magát.
A vasderes és vadas színű nyulak ma még nem mind fajtatiszták, nem vérszilárdak. Ez természetes is, mert e hazai fajták létezését csak e munka korábbi kiadásában konkretizáltam azoknak a kedvező tapasztalatoknak alapján, amelyeket mind a gyakorlati tenyésztők tájékoztatásai, mind saját tapasztalataim révén szereztem.
Nem győzöm azonban eléggé hangsúlyozni, hogy maga a szín ne tévesszen meg senkit. Aki ilyenszínű nyulat vásárol, fokozott figyelemmel legyen a testalkat elbírálására, és ne vezesse félre a szín, amely egészen silány minőségű, gyenge életrevalóságú példányokat is leplezhet, amikor az ugyanolyan szín kitűnő tenyésztulajdonságú, vágósúlyú és prémminőségű példányok védjegye is. Amíg tehát a hajdani belga nyulak hitvány, megnyúlt, lapos törzsű utódai ellen könyörtelen küzdelmet kell folytanunk, addig a megfelelő testalkatú, széles mély törzsű, zömök, nagytestű vasdereseket és vadasokat minden eszközzel fel kell karolnunk. Az ne okozzon senkinél gondot, hogy az alomtestvérek között is előfordulnak különféle testalkotású példányok. Ez ma még természetes. Selejtezzék ki a világos ivadékokat, és tartsák meg tenyésztésre a zömök példányokat, lehetőleg a vasderes színűeket.
Hibák. Mindazok a külemi hibák, amelyekről már részletesen volt szó. Különleges hibái ennek a ma még kiforratlan fajtának, hogy sok színváltozata van: fehér, sárgavad, kékvad, vadas, vasderes, fekete stb. Törekedni kell a vasderes és a vadas színváltozatok továbbtenyésztésére. Az alkati hibák közül leggyakoribbak a deszkaszerű, lapos, megnyúlt törzs, a hihetetlenül és feleslegesen nagy fülek, amelyeket valamikor egyenesen erénynek tartott a tenyésztő, holott a fül a prém- és a hústermelés szempontjából lényegtelen. A házinyúl fülének még védekező szerepe sincs, hiszen nem kell messziről meghallania az esetleges ragadozó közeledését. A fül harántmérete azonban, vagyis szélesége, mint arról már volt szó, a vérvételre szolgáló fülvénák tágasságát segíti elő. Az ilyen vénákból könnyebb avérvétel, mint a keskeny fülek szűk vénáiból. A vadas nyulaknak tehát legyen széles a fülük. Ez kívánatos, s mint ahogy a hosszú fület ki lehetett tenyészteni, úgy a megfelelő kiválasztással széles fülű egyedeket is elő lehet állítani.
Mindezek a hibák a hajdani belgák kellemetlen örökségei, de ha rendszeresen küzdünk ellenük, akkor néhány év alatt sikerülni fog a hátrányos örökség kikapcsolása mellett a hasznos értémérő jellegek (vasderes szín, nagy zömök test, széles fül, jó fejlődőképesség) megtartásával a mi viszonyaink között kialakult értékes gazdasági fajtához jutnunk. Céltudatos tenyésztésirányítással elérhetjük, hogy a hazai rögön kialakult parlagi, fajtátlan típusok és a nemesítő fajta kedvező tenyésztulajdonságai egyesüljenek.
Tenyészcél. Legalább 5 kg súlyú, edzett, ellenálló, igénytelen, feszes kötésű, széles, mély mellkasú és széles farú, zömök, tömzsi állatok előállítása minél kisebb fejjel és füllel és minél tömötteb szőrzettel.
Napjainkban a tenyésztők között elég gyakori a vita amiatt, hogy mit értünk magyar vadasnak (vasderesnek, feketének, fehérnek) és mit magyar óriásnak. Voltaképpen nyitott kaput dönget mind a két tábor. Ui. - az előzőkből következően - teljesen mindegy, hogy a nagytestű vadasokat vadas-nak vagy óriás-nak hívjuk. A cél az, hogy minél nagyobb testű legyen a belga óriások nálunk feltalálható maradványa. A tenyészcélt azért jelöltem meg 5 kg-ban, mert vizsgálataim szerint az 5 kg-on felüli nyúl szörzete lyan ritka - a vasderesek kivételével - ,hogy prém szempontjából teljesen értéktelen. Természetes azonban, ha sikerül akár 8 kg-os, de széles, jó vágósúlyú, jól nevelő, tömött prémű vadas színű nyulat kitenyészteni - az mindenképpen kívánatos lenne. Napjainkban még az 5 kg-on felüli nyulak között nagyon ritkán sikerül olyan példányokat találni, amelyeknek dongassága a mellkasmélységnek legalább 80%-a. Világos, hogy szigorú szelekcióval ilyen nyulak is előállíthatók, de ma még ilyenekkel legfeljebb elvétve találkozunk. Kár tehát az elnevezésen vitatkozni, sokkal inkább azon kell igyekezni, hogy az 5 kg-nál nagyobb testű vadas színű nyulak valóban húsformákat mutassanak. Addig azonban, amíg ilyenek nincsenek nagy állományban, elégedjünk meg a magyar vadas elnevezéssel de tűzzük ki tenyészcélul, hogy a magyar vadas valóban óriás legyen, de az óriások minden külemi és élettani hibája nélkül.