KELEMEN AURÉL - DR. CSIKVÁRY LÁSZLÓ
HÁZINYÚLTENYÉSZTÉS
Magyar óriások: a magyar vadas és vasderes a második világháború előtti évtizedekben a földművelésügyi minisztérium által felkarolt és terjesztett, 70 cm hosszú, 7-10 kg súlyú belga óriás nyulak leszármazottai. Az utóbbi 20 évben a belga ivadékokat kényszerből sok nyúl fajtával párosították. Innen származik a magyar vadas és a vasderes is. Ezek nem nevezhetők fajtáknak, mert nem vérszilárdak, az állatok általában nem örökítik biztosan tulajdonságaikat, legfeljebb azon néhány tenyésztő állatai, akik már legalább öt generáción keresztül bizonyos szigorú elvek szerint szelektáltak, és kizárólag az így kiválasztott állataikat párosították. Nem vásároltak lépten nyomon idegenből, jó küllemű, de bizonytalan eredetű nyulakat párosításra. A hazai állomány már régen megszokta viszonyainkat, éghajlatunkat. Az állatok kívánatos súlya 5-8 kg. A jól tejelő anyák szaporulata már a harmadik hónapban eléri a 2,5 kg testsúlyt, ezért ezek a nyulak nagyon jó gazdasági állatok. Szőrzetük nem oly sűrű, mint a csincsilláé vagy a bécsi kéké, de a vedlés után vágott téli gerezna még mindig elég sűrű szőrzetű arra, hogy kereskedelmi prémárukra (sapka, mellény, bélés) felhasználják, ami pl. a termelőszövetkezeti tenyésztésben számottevő szempont, mert a dolgozók ellátását téli munkaruhával (prémmel) segítheti elő. Szaporaságuk és nevelőképességük a kisebb testűek mögött marad, de a kívánatos 5-6 fiókát jó takarmányozás és gondozás mellett felnevelik. A magyar vadas és vasderes óriás nemesítése, jó hústermelő tulajdonságának megszilárdítása igen kívánatos. A rövidebb, henger alakú, széles mellű és széles hátú, szóval nem nyújtott és nem túl súlyos (7 kg) formára kell törekedni. Középszürke, sötétszürke vagy tiszta fehér szín kívánatos, vadas sárgulás nélkül. A ferde vagy kettős toka hiba, ugyanígy a lehajló farok is. A lábfejek se befelé, se kifelé ne álljanak, hanem egyenesen előre irányuljanak. A szőrzet ne legyen idegen színű szálakkal tűzdelt.
E fajták elhelyezésére 100-120 cm széles, 80 cm mély és 60-70 cm magas ketrecek szükségesek. Takarmányozásra igényesek. Öt fióka meghagyása ajánlatos, és azokat 10 hétig engedjük szoptatni, mert a kicsinyek más fajtáknál igényesebbek, több anyatejet kívánnak.